A 2020/2021-es tanévre elektronikus úton lehet jelentkezni. Kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbi címen a tudnivalókat, és töltse ki az űrlapot! Ez az űrlap ÚJ növendékeknek szól, akik nem jártak még hozzánk.
Jelenlegi növendékeinket e-mailes úton tájékoztattuk a nekik szóló űrlap kitöltésének módjáról.
Az Erkel Gyula Újpesti Zenei AMI jelenlegi és volt növendékei a karantén idején is fontosnak tartják a közös zenélést. A felvételen Oláh Szabolcs: Erkel dal című szerzeményét játsszák, és küldik társaiknak.
Növendékeink kedvcsináló hangszerbemutatóit az alábbi linken tekintheti meg:
Azon növendékeink számára, akik a 2018/2019-es tanévben kezdik meg nálunk tanulmányaikat, a beiratkozás és tandíj-befizetés lehetőségét az alábbi időpontokban biztosítjuk:
szeptember 17-én, 19-én és 21-én
15.00 órától 18.00 óráig
A befizetés csak készpénzben lehetséges, a zeneiskolában, átutalási lehetőséget sajnos nem biztosít a fenntartó.
A képek magukért beszélnek, első alkalommal rendezett kórustalálkozónk remekül sikerült.
Tizenegy iskola kórusa, köztük tanárokból, tanítókból álló csoportok is bemutatkoztak.
A rendezvény végén a gyerekek együtt köszöntötték a 80 éves Balázs Árpádot, Bodzavirág című ismert szerzeményének közös előadásával.
Video-összeállításunk megtekintéséhez kattintson a képre!
2017. április 8-án nagy sikerrel zajlott a XI. Zenedenap az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskolában.
A program az Ifjúsági Fúvószenekar, illetve a Vonószenekar hangversenyével kezdődött, majd az érdeklődő gyerekek, fiatalok hangszerbemutatón, hangszersimogatón vehettek részt. Társasjátékra, táncházi mulatságra és tombolára is szép számmal akadtak jelentkezők. 18 órakor az Operastúdió tagjainak előadásában A Kairói Lúd című Mozart-vígoperát tekinthette meg a közönség – a bemutatót óriási tetszés fogadta! A délután – pontosabban immár az este – záróeseménye a 19.30-tól kezdődő Jazz Klub volt.
Az itt látható galériában a rendezvényen készült képek szerepelnek.
Minden kedves érdeklődőnek, gyerekeknek, felnőtteknek köszönjük szépen, hogy velünk voltak!
Az első, 2014-ben rendezett fúvószenekari találkozó sikere, az együtt zenélés öröme arra ösztönzött bennünket, hogy kétévente megrendezzük a fesztivált és hagyományt teremtsünk ezzel Újpesten.
2016 május 21-én az Újpesti Szent István téren megrendeztük a második, immár szabadtéri Fúvószenekari találkozónkat. A zene mellett a látvány is főszerepet kapott, hiszem csodás koreográfiákat mutatott be az Alsónémedi Napfény Majorette csoport, valamint a Drums ütőegyüttes, akik igazi fesztivál hangulatot teremtett. A Péceli Ossó János, a Kiskunlaczházi Ifjúsági Fúvószenekar és az Erkel Gyula Zeneiskola Fúvószenekar közös koncertje ismét elvarázsolta Újpest közönségét.
2014. május 31-én iskolánk szervezésében megrendezésre került az első Újpesti Fúvószenekari Találkozó az Ady Endre Művelődési Központban. A találkozóra elfogadta a felkérésünket és vendégszerepelt nálunk a Péceli Ossó János Fúvószenekar, a Csömöri Ifjúsági Fúvószenekar és a Kiskunlacházi Ifjúsági Fúvószenekar. A hangulat fokozásáról pedig a gödi Drums Ütőegyüttes gondoskodott.
Megtisztelő számunkra, hogy a találkozó védnöki tisztségét Balázs Árpád zeneszerző töltötte be, aki a Magyar Fúvószenei Szövetség örökös elnöke, valamint az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. A fesztivál zárásaként közel 200 fiatal muzsikálta együtt John Williams The Olympic Spirit című szerzeményét.
Klasszikus zenei, népzenei és jazz-oktatás Újpest szívében: 1042 Budapest, István út 17-19.