II. Újpesti Fúvószenekari Találkozó

Az első, 2014-ben rendezett fúvószenekari találkozó sikere, az együtt zenélés öröme arra ösztönzött bennünket, hogy kétévente megrendezzük a fesztivált és hagyományt teremtsünk ezzel Újpesten.

2016 május 21-én az Újpesti Szent István téren megrendeztük a második, immár szabadtéri Fúvószenekari találkozónkat. A zene mellett a látvány is főszerepet kapott, hiszem csodás koreográfiákat mutatott be az Alsónémedi Napfény Majorette csoport, valamint a Drums ütőegyüttes, akik igazi fesztivál hangulatot teremtett. A Péceli Ossó János, a Kiskunlaczházi Ifjúsági Fúvószenekar és az Erkel Gyula Zeneiskola Fúvószenekar közös koncertje ismét elvarázsolta Újpest közönségét.