Megrendült szívvel tudatjuk, hogy iskolánk egykori tanára, Hamvas Ella, életének 86. évében elhunyt.
Hamvas Ella Tanárnő – mindenki Ella nénije – Pécsett kezdett el csellózni, később Budapesten szerzett csellótanári diplomát. Először 1958-tól, a Pécsi Szimfonikus Zenekarban játszott és közben a pécsi Zeneiskolában óraadótanár volt, majd 1962 – től a hatvani Zeneiskolában tanított. 1968-tól a IV. kerületi Állami Zeneiskola, később Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola tanára lett. Szakmai tudását folyamatosan fejlesztette, aminek köszönhetően 1975-ben a Budapesti csellótanárok munkaközösségének szakmai vezetőjévé választották. Később az újpesti Zeneiskola tanszakvezető tanára is lett. 1985-ben Minisztériumi kitüntetésben részesült. Az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskolához mindvégig hűséges maradt, több mint 3 évtizeden keresztül tanította, nevelte az iskola csellista növendékeit. Közülük sokan zenei pályára kerültek, akik a mai napig zenekarok aktív csellistái, szólistái, kamaraművészek, zeneiskolák ás konzervatóriumok gordonka tanárai és nem utolsó sorban a klasszikus zene kedvelői lettek.
Szeretettel emlékeznek rá régi tanítványai, akik a korábbi zeneiskolai épületben (Újpest, István tér 21.) a 20-as és a 14-es teremben tanulhattak Tőle. Halk szavú, kedves lényét a növendékei és a kollégái is nagyon szerették.
Élete példaértékű lehet minden zenetanár számára! Emlékét megőrizzük!
Tisztelettel: tanítványa Szabó Zsuzsánna
és az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola vezetősége és Alapítványa