Beszámoló és képek a XI. Zenedenapról

Beszámoló és képek a XI. Zenedenapról

2017. április 8-án nagy sikerrel zajlott a XI. Zenedenap az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskolában.

A program az Ifjúsági Fúvószenekar, illetve a Vonószenekar hangversenyével kezdődött, majd az érdeklődő gyerekek, fiatalok hangszerbemutatón, hangszersimogatón vehettek részt. Társasjátékra, táncházi mulatságra és tombolára is szép számmal akadtak jelentkezők. 18 órakor az Operastúdió tagjainak előadásában A Kairói Lúd című Mozart-vígoperát tekinthette meg a közönség – a bemutatót óriási tetszés fogadta! A délután – pontosabban immár az este –  záróeseménye a 19.30-tól kezdődő Jazz Klub volt.

Az itt látható galériában a rendezvényen készült képek szerepelnek.

Minden kedves érdeklődőnek, gyerekeknek, felnőtteknek köszönjük szépen, hogy velünk voltak!

« A 4 »