Pályázat – 2015 – Varázsfuvola

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (a továbbiakban: OFI) és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2013–2014. évi cselekvési programja alapján nyílt pályázatot hirdet

a tehetséges fiatalok felkészítését végző, kiváló programmal dolgozó

alapfokú művészetoktatási intézmények támogatására

A pályázati kategória kódja:

NTP-AMI-14

Pályázati programunk során W.A. Mozart: A varázsfuvola című operáját mutattuk be.

Az intézményünkben 2009-től működő Operastúdió célja, hogy a legtehetségesebb ének szakos növendékeink képességeit továbbfejlesszük, nem csak az énektechnika terén, hanem a színészmesterség, karakterformálás, beszédtechnika és színpadi mozgás területein is.  Fontosnak tartjuk, hogy az operát, mint vokális műfajt közelebb hozzuk és elérhetővé tegyük növendékeink és közönségünk számára. Művészeti csoportunk így minden évben bemutat egy kis operát, vagy opera keresztmetszetet.

Eddig bemutatott műveink:

2009-2010 Cimarosa: A titkos házasság

2010-2011 Mozart: Figaró Házassága

2011-2012 Mozart: Cosi fan tutte

2012-2013 Strauss: A denevér

2013-2014 Gluck: A rászedett kádi

2014-2015 Mozart: A Varázsfuvola

Operáink iskolánk nyílt napján, a Zenede Napon kerülnek bemutatásra, majd az ezt követő időszakban az év végéig több előadást is szervezünk.  Az Operastúdiónk munkájában szinte már hagyomány, hogy az iskolánkban tanuló növendékek mellett vendégművészek is szerepelnek produkcióinkban. Szakmai tapasztalataik, ötleteik nagyban segítik és ösztönzik a növendékek munkáját.

Az NTP-AMI-14 nyertes pályázatunk lehetőséget biztosított arra, hogy Operastúdiós előadásunkat idén kibővítsük és fejlesszük. A pályázati programban idén először működtünk együtt egy partner szervezettel, a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium Euritmia körével.

Az euritmia egy előadóművészeti ág, amit a táncterápiában és az oktatásban is felhasználnak, különösen a Waldorf-iskolákban. Bevezetése Rudolf Steiner nevéhez fűződik, aki már 1908-ban indítványozta egyfajta mozgásművészet gyakorlását.

„Az euritmia lélekkel teli testi kifejezésformát öltő belső mozdulat.”

Az euritmiában minden hangzónak van egy testtel kifejezhető alapmozdulata, mely nem önkényesen jött létre, hanem attól függően, hogy abban a hangzóban milyen képi tartalom sűrűsödött össze korábban, valamint milyenek a hang képzésének karakterjegyei. A magánhangzók inkább a beszéd lelki tartalmát közvetítik, a mássalhangzók inkább a lélek külvilágra való reagálását tükrözik.

Az Euritmia kör és az Operastúdió közös munkájának eredménye egy látványos és színvonalas opera előadás lett, mely lehetőséget biztosított a növendékeknek, hogy megmutassák tehetségüket és fejlesszék képességeiket.  A csoportos munka során, kialakuló dinamika nagymértékben szolgálta a növendékek összetartását és az operastúdió, mint közösség formálását.

Mozart zenéje inspirálóan hatott a növendékekre,  hiszen a   varázsfuvola egy nagyon különleges opera, betanulása és színpadra állítása nagy élmény és egyben komoly feladat volt a felkészülésben résztvevőknek . A  sikert mi sem bizonyította jobban, hogy a pályázatban tervezett három előadás helyett  a nagy érdeklődésre való tekintettel öt alkalommal mutattuk be az operát. Büszkék vagyunk növendékeinkre, hogy tudásuk legjavát adták a produkcióhoz.

Előadásaink:

2015.04.18. Erkel Gyula Zeneiskola Zenede Napja - Újpesti Kulturális Központ

2015.04.25. Ady Művelődési Ház Újpest

2015.05.09. Waldorf Iskolák Euritmia Napja - József Attila Művelődési Központ Budapest 13. kerület

2015.05.22. Csömör Művelődési Ház

2015.05.28. Nagymaros Művelődési Ház

 

Operaelőadásaink szorosan kapcsolódtak a Fény Nemzetközi Éve 2015-ös programhoz, ugyanis a fény és árnyék játékával jelenítettük meg a darabban a „gonosz”és a „jó” erők vetélkedését. Nagyméretű háttérképeket vetítettünk ki és bizonyos karaktereket ábrázolását színes fényekkel, villám és hanghatásokkal is árnyaltuk.

 

 

Klasszikus zenei, népzenei és jazz-oktatás Újpest szívében: 1042 Budapest, István út 17-19.